Kölcsey Ferenc lírája
1790-ben született Sződemeteren. Szüleit korán elvesztette. Gyermekkorában egy betegségben elvesztette egyik szemét, ezért visszahúzódó volt. 1838-ban halt meg.Addig kattintott egyet egy reklámra, hogy segítsen az oldal szerkesztőjénekA költő lelki állapotára jellemző volt, hogy a olyan oldalakon, ahol az ő életéből készültek tételek szívesen rányomott egy az oldalon lévő reklámra, ha már annyit dolgozott vele a tétel írója. nem volt az vírusos sem, csak egy két tallért kapott érte! ;)
Korszakai:
- Kazinczy hatása érezhető. Kölcsey Kazinczyt Csokonai temetésén ismerte meg 1805-ben (1808-tól 1817-ig leveleztek). Kölcsey lelkes híve volt a nyelvújításnak. Ekkor keletkezett verseinek hangja panaszos, érzelmes, a korán meghalt édesanyja miatti fájdalom végett. A költészetét az elérhetetlen utáni vágy, pesszimizmus, elégedetlenség és az ebből fakadó közöny jellemzi. Később azonban fordulat következett be Kölcsey gondolkodásában. Szembefordult a nyelvújítással, a nemzeti irodalmat helyezte előtérbe.
- A ’20-as évek végén, a ’30-as évek elején a reformkor hatására kimozdult sötét-hangulatából. Tettvágy, küzdelem, akarás jellemzi ebben az időszakban. Az élet értelmét a haza érdekéért való munkálkodásban látta. Megyei közgyűléseken vett részt, majd a pozsonyi diétára került. A nemzeti függetlenségért és a jobbágyfelszabadításért küzdött. Hatással volt rá Széchenyi Hitel c. műve. Ekkor születtek epigrammái. Pl. Huszt.
- ’30-as évek: Az országgyűlés kudarca reménytelenségbe sodorta a költőt. Ehhez keserű, szomorú, sötét, pesszimista hangulathoz az is hozzájárult, hogy nem tudta elhagyni Csekét. Ez a pesszimizmus és kétségbeesés érezhető műveiben. Pl. Zrínyi dala és Zrínyi második éneke.
Himnusz
1823. január 22-én Csekén keletkezett. Az eredeti cím Hymnusz a magyar nép zivataros századaiból. 1829-ben jelent meg az Aurórában Hymnus címmel. A költő keserűsége, pesszimizmusa hatja át a költeményt. A költő visszahelyezi a verset a múltba, erre utal a rímelés is, ami a 16.-17. században volt jellemző.
A mű vallásos jellegű, imaformájú. Nyelvezete biblikus, régies. A vers egy jeremiád, jeremiádszerű. A jeremiádok a 16.-17. században keletkező siralmas énekek, Jeremiás próféta modorában íródott.
A költő a török hódoltság korába helyezi vissza a verset.
Az 1. versszakban Istent szólítja meg, a magyar népnek áldásért könyörög. Áldást, jókedvet, bőséget, védelmet kér Istentől, hiszen a magyar nép már megbűnhődött, talán többet is, mint érdemelt.
„Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt.”
A 2.-3. versszakban a jeremiádok szerkezetét követve felsorolja Isten ajándékait, leírja a dicső múltat. Pl. honfoglalással nyert szép haza, termékeny föld, győztes háborúk…
Áttekinti a múlt sikereit a Honfoglalástól Mátyás király koráig.
A 4. versszakban egy váltás történik. Isten büntetéseit írja le. Pl. tatárjárás, török. A magyar népet bűnei miatt megbüntette Isten.
Az 5. versszakban a belső viszályokról, testvérháborúkról ír. Nincs összetartás az országban, ezt nagyobb problémának tartja Kölcsey.
A 6. versszakban hiperbólikus (túlzó) képeket használ. Úgy gondolja, hogy Isten az el nem követett bűnökért is megbüntette a népet. Paradoxon is van benne:
„ nem lelé honját a hazában”.
A 7. versszakban észrevétlenül vált a jelenbe, ami reménytelen, tehetetlen.
Az utolsó versszak az első versszak megismétlése-> keretet alkotnak, de itt már csak szánalomért könyörög a költő, és a képek is komorabbak, sötétebbek.
A vers egy ellentétre épül, a múlt és jelen ellentétére. Amíg a múlt dicső, nagy, addig a jelen reménytelen, megalázó, kétségbeesés jellemzi. Ez az ellentét a 3.-4. és a 7.versszak között figyelhető meg. /vár-kőhalom, kedv s öröm- halálhörgés, siralom, szabadság- kínzó rabság/
Versformája: 8 versszakos , a sorok 7 ill. 6 szótagos trocheusi sorokból állnak, keresztrímes strófaszerkezet (időmértékes, de ütemhangsúlyos dallamot is érezhetünk).
Rímelése: dísztelen, kezdetleges rímtechnika
A verset Erkel Ferenc zenésítette meg 1844-ben.
Zrínyi dala
1830-ban írta Kölcsey. (Eredeti címe Szobránci dal. )
A hazafias lírákhoz tartozik. Hangulata keserű, indulatos. A vers egy belső dialógus, lírai dialógus. A vándor és Zrínyi beszélget egymással, ugyanekkor ez a dialógus a költő lelkében zajlik. A múltat és a jelent állítja szembe. A páratlan versszakok a kérdések (vándor), a párosak a tagadó válaszok (Zrínyi).
Az idegen/vándor messze földről és csak a régi nagyságát, dicső hősi tetteit ismeri a magyarságnak. A vándor érdeklődve keresi az ősök legendás honszerelmét, a szép hazát, hősök harcainak helyszínét, de nem találja őket, a válaszok kiábrándítóak. A dicső nép halott:
„névben él csak, többé nincs jelen”
Zrínyi második éneke (1838)
Utolsó nagy költeménye Kölcseynek. A legpesszimistább műve a költőnek. A cím utal a Zrínyi dalára, a témájuk hasonló, és ez is lírai párbeszéd. Zrínyi és a sors dialógusa. A költő ellentmondásossága jelenik meg a két szereplőben.
Az 1. versszakban Zrínyi szólítja meg a sorsot, kéri hogy mentse meg az országot, ami hamarosan el fog veszni.
A 2. versszakban a sors válasza hangzik el, azért tart itt az ország, mert a nép nem védi meg, gyáva.
A 3. versszakban Zrínyi megerősíti ezt az állítást. Kimondja azt, hogy tűnjön el ez a nép, mert nem érdemlik meg ezt a földet. Talán helyére egy jobb nép országa kerül.
„Tán jobb fiak, s védvén állják körül.”
A 4. versszak ítélet. A bűnökért bűnhődni kell. A haza halálra van ítélve. Mintha végig nézne az országon utoljára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése