Katona József: Bánk Bán (Színház és drámatörténet témakör)

18. Katona József: Bánk Bán (Színház és drámatörténet témakör)

I. A magyar színjátszás kezdetei

A költő lelki állapotára jellemző volt, hogy a olyan oldalakon, ahol az ő életéből készültek tételek szívesen rányomott egy az oldalon lévő reklámra, ha már annyit dolgozott vele a tétel írója. nem volt az vírusos sem, csak egy két tallért kapott érte! ;)

A felvilágosodás korát megelőzően hivatásos színjátszás nem volt Magyarországon, és ezért a magyar drámaírás is elmaradott volt. Mindenekelőtt az a városi közönség hiányzott, amelynek igénye lett volna a színházi kultúra, a színházba járás.

Létezhettek már a középkorban is ún. liturgikus drámák és játékok egyes vallási ünnepek alkalmával, de ezeknek a szövege nem maradt ránk. Legkorábbi „drámai” emlékeink a 16. századból valók, de a hitvitázó drámák inkább még párbeszédes szövegek voltak, mint színpadra szánt alkotások.

A 17. és 18. századból már tömegével maradtak fenn ún. iskoladrámák, latin és magyar nyelven. Ezeket katolikus szerzetes tanárok (jezsuiták, pálosok, piaristák) és református iskolamesterek írták diákjaik számára, és ők is adták elő.

A színjátszás és a drámairodalom fellendítésére irányuló tudatos szándék legelőször Bessenyei György programjában fogalmazódott meg: a magyar nyelv népszerűsítését és a nemzet „csinosítását” elsősorban a színház révén gondolta elérhetőnek, hiszen a színpadon jóval nagyobb közönséghez lehetet szólni, mint az alacsony példányszámban megjelenő könyveken keresztül. Bessenyei is írt drámai műveket, tragédiákat és egy jól sikerült vígjátékot. (Ágis tragédiája, Buda tragédiája, A filozófus).

Csokonai is alkotott színműveket.

De ma már kevésbé ismert, ám a maguk korában jelentős írók csaknem mind kísérletet tettek drámai művek alkotására (Dugonics András, Szentjóbi Szabó László, Verseghy Ferenc).

Ennek ellenére a körülmények még a 18. század végén és a 19. század elején is akadályozták a színjátszás és a drámairodalom látványos fejlődését. A magyar színészeknek nem volt otthonuk, állandó színházuk. A városok, különösen a főváros lakosságának többsége német anyanyelvű volt, örökös gondot okozott a pénz hiánya, a különböző testületek támogatásának ideiglenes jellege, a cenzúra pedig újabb nehézségeket támasztott a darabok színrevitelével kapcsolatban,

A német színjátszás hazánkban jóval fejlettebb volt, mint a magyar. Pesten és Budán, de más német ajkú városokban (Pozsony, Nagyszeben, Brassó) is rendszeresek voltak a német nyelvű előadások a 18. század 70-es éveitől fogva. A pesti rondellán kívül Budán két színházban is játszhattak a német színészek. Sőt 1812-ben új, hatalmas színház épült Pesten a német színjátszás segítése céljából.

Az első magyar színtársulat Budán alakult meg Kelemen László igazgató vezetésével 1790-ben. A Martinovics-mozgalom leleplezése és vérbe fojtása után a társulat 1796 tavaszán feloszlott.

Az ún. második (pesti) magyar színésztársaság 1807 májusától 1815 júliusáig játszott a fővárosban. Ezek a színészek valójában a Kolozsváron 1792-ben megalakult társulat tagjai voltak. Először a rondellát bérelték a német színészekkel közösen, majd egy ideig egy fogadó báltermében tartották előadásaikat. 1812, az új német színház felépítése után visszatértek a rondellába. Kiváló művészek: Kántorné Engelhardt Anna, Déryné Széppataki Róza, Balog István, Udvarhelyi Miklós.

A szűkös anyagi viszonyok mellett tevékenységük legfőbb akadályát jelentette a gyér számú közönség. Hetenként kétszer játszottak és csaknem minden alkalommal új darabokat kellett betanulniuk. Mivel a magyar drámairodalom képtelen volt ezt a hatalmas mennyiségű színművet rendelkezésükre bocsátani, a bemutatott drámákat főként a német színházaktól kölcsönözték. Maguk a színészek fordították általában a műveket. A fordítások ebben az időben átdolgozások, magyarítások voltak: a szereplők nevét magyarra változtatták, az idegenben történt eseményeket magyar környezetbe és gyakran a nemzeti múltba helyezték. Így lett Shakespeare Lear királyából Szabolcs vezér, a III. Richárdból Tongor, vagy Komárom állapotja a VII. században.

1815 után a magyar színészetnek vidéki városok adtak otthont (Kassa, Miskolc, Kolozsvár, Székesfehérvár).

A magyar irodalomtörténet alakulásában is jelentős szerepet játszott a Székesfehérváron Balog István vezetésével 1818-banlétrejött színtársulat. 1819 tavaszán pesti vendégjátékuk során meglepő sikerrel adták elő Kisfaludy károlynak két darabját (A tatárok Magyarországban, Ilka). 1819 őszén ismét Pesten két másik Kisfaludy-művet is színre vittek: a Stibor vajda című tragédiát és A kérők című vígjátékot. 1820-ben: Szécsi Mária, Kemény Simon, A pártütők.

A magyar színészet a fővárosban csak akkor talált végleges otthonra, amikor 1837-ben megnyílt – előbb Pesti Magyar színház néven – a Nemzeti Színház.

Katona József (1791-1830) Kecskeméten született, iparos, nem nemesi családban. Katona szülei, bár maguk iskolázatlan emberek voltak (apja takácsmester), fontosnak tartották, hogy legidősebb fiúgyermeküket taníttassák. Gimnáziumi osztályait befejezve Katona jogi tanulmányokat kezdett: a kor szokásai szerint a nem nemesi származású ifjak számára a jogi pálya tette lehetővé a vármegyei vagy városi tisztségek betöltését, illetve az értelmiségi foglalkozások művelését.

Egyetemi tanulmányai során nem ért el különösebben jó eredményeket, viszont számos egyetemi társához hasonlóan színészként csatlakozott a pesti magyar színtársulathoz. Békési József álnéven írta alá a szerződését. Kisebb szerepeket játszott, de drámafordításokkal (A szegény lantos és az Örökség 1811 ), átdolgozásokkal (A borzasztó torony, Monostori Veronika, Luca széke karácsony éjszakáján - 1812; István, a magyarok első királya - 1813) és eredeti darabok írásával (Hédervári Cecília, Ziska - 1813; Jeruzsálem pusztulása – 1814 és A rózsa, vagyis a tapasztalatlan légy a pókok között) szintén kimutatta a színjátszás iránti elkötelezettségét. Színésztársai között volt Széppataki Róza. Katona félszegen, levélben vallott szerelmet a színésznőnek, aki nem viszonozta érzelmeit; valójában nem is tudta igazán, kitől kapta a vallomást, hiszen a fiatalember csak a neve kezdőbetűit írta alá. A színészet mellett egyetemi évei alatt a történelem foglalkoztatta, korai drámái is főként történelmi tárgyúak.

1815-ben tett ügyvédi vizsgát, és ebben az évben készítette el Bánk bán című történelmi drámája első változatát. Ezután drámát többet nem írt. Pesti ügyvédek irodájában dolgozott mindaddig, míg 1820-ban rövid ideig önálló irodát nem működtetett. Ez a vállalkozása kudarccal végződött, viszont sikeres pályázata alapján ugyanebben az évben szülővárosában alügyésszé választották. 1826-ban városi főügyész lett. Zárkózott, magányos életet élt, színjátszással, irodalommal hivatásszerűen nem foglalkozott. Még nem volt negyven éves, amikor egy nap, hivatalába tartva összeesett; szívroham végzett vele (1830 április 16.).

A Bánk bán

A mű keletkezésének körülményei

A Bánk bán 1815-ös első változata szinte csak forrása a végleges alkotásnak. A Kolozsvárott 1814-18 között Döbrentey Gábor szerkesztésével működő Erdélyi Múzeum első számában jelent meg az a pályázat, mely eredeti színmű írásáért magas jutalmat ígért. Katona első változatának kézirata csak véletlenül került elő a XX. században, s így mód nyílt a végleges szöveggel való összehasonlításra. Az "első kidolgozás"-ban mind a cselekményben, mind egyes drámai szituációkban jelentősek az eltérések. Egyes szereplők más néven szerepelnek (Melinda - Ádelájd), a királyné egyértelműen ártatlan öccse csábítási akciójában, a dráma e változata sokkal inkább megfelel a korában népszerű végzet-drámák típusának.

A szöveg végleges változatának megírására Katonát leginkább Bárány Boldizsár (1791-1860) Rostá-ja késztette (1817). Bárány, aki maga is írt drámai műveket, részletes bírálatot írt, pontokba szedve észrevételeit. Katona nagyon komolyan vette e bírálatot, de maga is készült a szöveg átdolgozására. Erre ösztönözték általa újabban megismert művek, történeti források is. A végleges szövegváltozattal 1819 májusára készült el, s a tervek szerint ősszel a pesti színház be is mutatta volna. A cenzúra azonban megakadályozta a bemutatást, csak a kiadáshoz járult hozzá. Ennek oka lehetett az is, hogy a magyar színtársulat 1818-ban országszerte jelentős sikereket ért el eredeti magyar művekkel (Kisfaludy Károly vígjátékaival, illetve Esküvés és Ilka című drámáival). A végleges szövegbe Katona általa ismert, fordított német drámákból is átvesz, ez az átvétel azonban a mű eredetiségén mit sem változtat, inkább érdekessége az alkotásnak. A második kidolgozásra jellemző a pontosítás is, Katona a megismert forrásművek alapján pontosítja például a cselekmény időpontját.

Egyéni és közéleti konfliktusok

A történet

A mű alapja valós történelmi esemény, mely már a maga korában nemzetközi figyelmet is keltett. A korabeli történelmi feljegyzések egymásnak ellentmondóak mind az összeesküvés, mind a királyné meggyilkolásának körülményeiben, pontosan nem rekonstruálhatóak az események. Tény, hogy a lázadók közül II. András (Endre) csak Péter ispánt (a darabban Petúr) büntette meg, s az is valószínű, hogy a konfliktusnak diplomáciai, nagypolitikai okai is voltak. Az értelmezések sokfélék, függően a szerző személyétől, van, aki Bánk (és családja) tragikus történeteként, van aki szerelmi tragédiaként, van, aki az alattvalói hűség tragédiájaként értelmezi a történetet, az azonban közös a feldolgozásokban, hogy a királynét mindenki hibáztatja.
Valószínű, Bonfini írása indította el a Bánk-Gertrudis történet irodalmi "karrierjét", vándortémává válását. Különös, hogy a XIX. században Katona műve mellett két másik magyar szerző is feldolgozta a témát (Kisfaludy Sándor és Horváth József Elek). Katona műve már forrása Petőfi Bánk bán című költeményének, legismertebb feldolgozása Erkel Ferenc operája (1861).

Keletkezési körülmények:

1814-ben a kolozsvári Erdélyi Múzeum pályázatot írt ki a kolozsvári állandó színház megnyitására, erre küldi el Katona 1815-ben a művét, választ azonban nem kap. Átdolgozza művét, a második változat 1819-re készül el, a művet először 1833-ban adják elő Kassán. A leghíresebb előadása 1848. március 15-én volt.

Téma

A dráma témáját Katona történelmi forrásokból meríti, krónikák sorát dolgozza fel, elsősorban Heltai és Bonfini műveiből merít. Nemzetközi vándortémát választ műve témájául.

A források szerint 1213-ban vagy 1217-ben II.András király feleségének öccse elcsábítja a nádor feleségét a királyné segítségével, ezért bosszúból a nádor megöli a királynőt. Ezt a történetet feldolgozta többek között a XVI. Századi mesterdalnok, Hans Sachs, az angol George Lillo a XVIII. Században és az osztrák színpadi klasszikus, Franz Grillparzer a XIX. században.

Katona ugyan felhasználja a forrásokat, de sok szempontból az írói képzeletre is hivatkozik; kitalált szereplők pl.: Tiborc, Biberach, Izidóra.

Cím

A tragédia címszereplője magányos hős, nincsenek szövetségesei, társai. Bánk, a korabeli magyar törvények értelmében, valóban a király helyettese, a királyné e tekintetben alattvalója. Fellépése jogos, tragédiája mégis inkább „az ember tragédiája”.

Előzmények és hatástörténet

Shakespeare bosszúdrámája, a Hamlet, valamint Schiller romantikus tragédiái, főként a Wallenstein és a Don Carlos tekinthetők Katona elsődleges mintáiul. De nem elhanyagolhatók az antik szerzők, mindenekelőtt Euripidész hatása sem.

A dráma sorsát már születésekor politikai döntés határozta meg, mikor a cenzor csak kiadását engedélyezte, ám bemutatását nem. Később a függetlenségi törekvések jelképe lett, ezért követelte a forradalmi közhangulat a Nemzeti Színház színpadára 1848. március 15-én.

Ábrázolásmód és elbeszéléstechnika

A darab legnagyobb erénye a sodró erejű, klasszicistán áradó monológok és a tördelt, sorvégeken áthajló, elharapott romantikus stílusú párbeszédek együttes hatásában áll. Berzsenyiéhez fogható nyelvi ősereje nyilatkozik meg általuk.

Kompozíció és cselekmény

A tragédia egy előversengésből (expozíció) és öt szakaszból (felvonás) áll, tehát klasszikus felépítésű dráma. Ugyanakkor a mű konfliktusrendszere, dramaturgiai sajátosságai nem mindenben felelnek meg a klasszikus sémának. A Bánk bán konfliktusos dráma, de konfliktusa többszintű.

A társadalmi konfliktus két szintje az idegen érdekek elleni összeesküvés, illetve a szenvedő nép és az uralkodó réteg szembenállása. A konfliktus harmadik szintje is erőteljes, kidolgozott és - részben - az előzőekkel össze is fonódik: a szerelmi szál. Az ötödik szakasz azonban kiegészíti, újabb szintre emeli a konfliktusokat. Ennek középpontjában az uralkodó áll, akinek hagyományosan a megoldást kellene hoznia, de ehelyett a főszereplőhöz hasonló tragikus alakká lesz.
A mű mindhárom konfliktusának középpontjában a főszereplő áll, minden szál, mellékkonfliktus hozzá kapcsolódik. Konfliktusba kerülésének módja sajátos, szinte "belecsöppen", nem ő a kezdeményező, s nem ő a célpont. Hogy célponttá lehessen, hogy kénytelen legyen cselekedni, azt a szerelmi szál és a társadalmi konfliktus összekapcsolása eredményezi. A szerző kiváló leleménye, hogy az összeesküvők Melinda nevét választják jelszavuknak. Talán túlzottan is sok szerepe van a tragédiában az információ hiányának és a félreértéseknek, elhallásoknak. A címszereplő nemcsak azt nem érti, értheti, hogy miért épp felesége neve a jelszó, félreérti Melinda és Gertrúdis viselkedését is. A többi szereplő, mintha ismerné Bánk "szórakozottságát", ki is használja ennek lehetőségeit. A cselekménybonyolítás lényege a tragikus hős "helyzetbe hozása", cselekvésre késztetése. Ennek eszközei a véletlenek mellett a "békételenek" igaza, Bánk saját tapasztalatai (országjáró körútja, Tiborc) és a lelepleződő cselszövés (csábítás; Bíberach). A cselekmény menetében bizonyos egyensúlytalanságok figyelhetők meg:

Az előversengés a tragédia szerelmi dráma jellegét előlegezi. Az első szakaszban - Moliere Tartuffe című művéhez hasonlóan - rengeteg esemény zajlik le, majd minden szereplő megjelenik a színpadon, s minden konfliktus-szál problémái felvetődnek, tehát az első felvonás nemcsak bevezető, előkészítő funkciójú. A befogadó számára is nehéz feldolgozni a számtalan információt, érthető, hogy a főszereplő is kétségek közt gyötrődik. A főhős tragikus hőssé válásában azonban ezek a kétségek, a "bizonytalanná válás" az első fázis.
A második szakasz az összeesküvés-szál folytatása, melyet "megzavar" Bíberach megjelenése (szerelmi szál, a csábítás). A szerelmi szál újbóli - immáron tényszerű - megjelenése először készteti Bánkot cselekvésre (Melinda megmentésére indul), ugyanakkor háttérbe szorítja, elhomályosítja a társadalmi konfliktus kérdéseit.
A harmadik felvonás eseményeinek szerepe a késleltetés. A féltékeny Bánk ismét elbizonytalanodik, mert Melinda összefüggéstelen szavai, összeomlása nem teszi lehetővé az igazság kiderítését. "Ráadásul" Tiborc ismét megjelenik, s a lesújtott férfit újólag - de egy újabb nézőpontból - társadalmi funkciójára figyelmezteti. Tiborc "panasza" kulcsfontosságú jelenete a drámának. Bánk a lázadozó főurakat csendesíteni igyekezett, az ő vádjaikban méltán feltételezte az idegenekkel szembeni féltékenységet, politikai-hatalmi érdekeket. Tiborc azonban a nép, a védtelen, kiszolgáltatott nép szimbolikus alakja. Bánkot arra döbbenti rá, hogy státusza - hisz ő a királyt helyettesítő személy (nádor) - azt követeli tőle, hogy személyes érdekeit rendelje alá a közösség (az ország, a nép) érdekeinek. Mellékszálként kapcsolódik a cselekményhez a harmadik szakaszban Ottó és Bíberach jelenete (dialóguk végén Ottó orvul leszúrja a titkait ismerő lovagot), a haldokló Bíberach szavai előre utalnak.
A negyedik szakasz a drámai hagyományoknak megfelelően a krízis. Ugyanakkor e felvonásban is vannak késleltető események, melyek előkészítik, fokozva a feszültséget, az összeütközést. A királyné, aki eddig csak néhány jelenetben volt jelen, s pontosan nem lehetett eldönteni, hogy mi a szerepe a különböző szálakban, most mindvégig jelen van, ez az "ő felvonása". A mű eddigi eseményeiben jelleméből csak a szigor, az alattvalókkal szembeni fensőbbsége nyilvánult meg. A tetőpont-jelenetig jelleme tovább árnyalódik, ellenszenvessé, zsarnokivá válik. Bánk, szinte az utolsó pillanatig tisztelettel beszél vele, végül azonban megöli. A gyilkosság hirtelen következik be, a személyében megalázott főhős a rá támadó királynét dühében öli meg. Bánk késlekedése, bizonytalansága végletesen változik meg ebben a helyzetben. Tragikumának ez is fontos momentuma.
A tragédia legvitatottabb felvonása az ötödik szakasz. A Bánk bán-elemzők és értelmezők (pl. Gyulai Pál, Arany János, Németh László, Kerényi Ferenc, Nagy Péter, Illyés Gyula, Pándi Pál) szinte mindegyike megállapítja, hogy dramaturgiai szempontból ez a mű legvitathatóbb része. Az egymásba fonódó konfliktus-szálak már eddig is bonyolulttá tették a cselekményt, sokak szerint felesleges az új konfliktusszint (Endre király) beépítése. A király szerepének koncepcionális funkciói vannak, mind az eszmei üzenet, mind a cselekmény szintjén. Egyrészt Endre ugyanúgy kerül az események középpontjába, mint Bánk, másrészt az őt ért veszteség (szeretett hitvese elvesztése) tragikus is. A negyedik felvonásban csak a szerzői utasításban szereplő levél tartalma sajátos helyzetet teremt. Endre számára is világossá válik Bánk igaza, Gertrudis bűnössége (visszamenőleges negatív minősítés), megbocsát Bánknak, s csak a királyi hatalom elleni lázadót, Petúrt bünteti meg. A tragédia tablószerű záró képe - a gyermekei mellett térdelő uralkodó - a nemzete jövőjéért aggódó politikust ábrázolja.
Különös a tragédia címszereplője, Bánk sorsának alakulása. A tragikus végkifejlet után nem a "nagyszerű halál" az osztályrésze, hanem az összeomlás, a súlyos terhekkel megnehezült, értelmetlenné vált, elviselhetetlen élet.

Tér és időkezelés

A műnek vannak klasszicista vonásai: hármas egység( 1 helyszín, 1 nap, 1 szálon futó cselekmény).

1-1 szakaszon belül megvalósul a színhely és a cselekmény egysége is.

De a mű egészében nem valósul meg a tér egysége és a mértéktartás szabálya sem érvényesül.

( A mű sok shakespeare-i vonást hordoz.)

Konfliktusok

. A Bánk bán konfliktusos dráma, de konfliktusa többszintű.

A társadalmi konfliktus két szintje az idegen érdekek elleni összeesküvés, illetve a szenvedő nép és az uralkodó réteg szembenállása. A konfliktus harmadik szintje is erőteljes, kidolgozott és - részben - az előzőekkel össze is fonódik: a szerelmi szál. Az ötödik szakasz azonban kiegészíti, újabb szintre emeli a konfliktusokat. Ennek középpontjában az uralkodó áll, akinek hagyományosan a megoldást kellene hoznia, de ehelyett a főszereplőhöz hasonló tragikus alakká lesz.
A mű mindhárom konfliktusának középpontjában a főszereplő áll, minden szál, mellékkonfliktus hozzá kapcsolódik. Konfliktusba kerülésének módja sajátos, szinte "belecsöppen", nem ő a kezdeményező, s nem ő a célpont. Hogy célponttá lehessen, hogy kénytelen legyen cselekedni, azt a szerelmi szál és a társadalmi konfliktus összekapcsolása eredményezi.

Kérdés és problémakörök

A mű a nemzet kérdését tematizálja. A dráma értékrendjének csúcsán az erkölcs áll. Ennek a világrend teljességével harmonizáló szabad erkölcsi törvénynek kellene a nemzeti közösségben megvalósulnia.

Motívumok

A szerző kiváló leleménye, hogy az összeesküvők Melinda nevét választják jelszavuknak. Talán túlzottan is sok szerepe van a tragédiában az információ hiányának és a félreértéseknek, elhallásoknak. A címszereplő nemcsak azt nem érti, értheti, hogy miért épp felesége neve a jelszó, félreérti Melinda és Gertrúdis viselkedését is.

Tiborc "panasza" kulcsfontosságú jelenete a drámának. Bánk a lázadozó főurakat csendesíteni igyekezett, az ő vádjaikban méltán feltételezte az idegenekkel szembeni féltékenységet, politikai-hatalmi érdekeket. Tiborc azonban a nép, a védtelen, kiszolgáltatott nép szimbolikus alakja.

Jellemek

Jellemző, hogy a szereplők csoportosíthatók. Arany János szerint 3 csoportba sorolhatók a szereplők, aszerint hogy kinek a köréhez tartoznak:

- Bánk köréhez tartozók: békétlenek, Tiborc, Melinda, Mikhál és Simon, Petúr bán (mindazok akiket sérelem ér az udvar részéről, és akik felkelnek ellene, valamiképpen Bánkhoz kapcsolódnak.)

- Gertrudis köréhez tartozók: Otto, Bíberach, Izidóra ( egybe fogja őket, hogy valamenyien a királynétól függnek, akinek az udvara az események előrehaladásával széthullik.)

- A király köréhez tartozók: Miska, Solon mester.

A jellemábrázolás jellemzője, hogy Katona a szereplőit egy-egy tulajdonságukkal mutatja be:

Petúr: szenvedélyes

Bíberach: kétszínű, cinikus, haszonleső

Ottó: gyáva

Endre: igazságos

Tiborc: becsületes

Melinda: naív

Izidóra: hiú