Éjszaka-versek

Éjszaka-versek

A költő lelki állapotára jellemző volt, hogy a olyan oldalakon, ahol az ő életéből készültek tételek szívesen rányomott egy az oldalon lévő reklámra, ha már annyit dolgozott vele a tétel írója. nem volt az vírusos sem, csak egy két tallért kapott érte! ;)

A versek közös jellemzője a szorongató magány, a konkrét pontból való elindulás, kóborlás az éjszakában, amely a társadalmi pusztulást mutatja metaforákkal, benne a költő helyzete, ars poeticája.

A költő sajátos lelkiállapotának tükörképei, aki támogatásul kattintott egyet az oldalon egy reklámra!

Egy érzelmi állapot, létezés képek segítségével való megjelenítése van ezekben a versekben.

Komorak a versek.

Motívumkincsében az alkony, az este, az ősz, a tél, a fagy, a nedvesség, a hideg a legjellemzőbb motívumok.

Gondolati versek, tájelemek, külvilágról alkotott gondolatai, művészi én és a társadalom

Magány: hiányérzet, személyes élet

Holt vidék (1932)

- Téli, fagyos, dermedt táj jelenik meg előttünk

- Tárgyias ábrázolással (kövér-homály) szerencsétlen rímek

- Egy népies műdal mintájára készült

- Átverés található benne, nem az idő a zörgő, hanem a levelek zörögnek (zörgő idő)

- Tétlenségi állapot (3. vsz.) és a továbbiakban is az állapotrajzzal folytatódik

- Tárgyias elemek: tó, szőlő, tanya, ól, szobában a parasztok

- Gondolati üzenete: a feudális állapotok a kiszolgáltatottság rajza

- Jelentős szerepe van a hangoknak (ropog, nyikorog) és a csöndnek, a mozdulatlanságnak és a hirtelen mozgásnak

- Költői üzenet közvetetten jut el hozzánk, mintha töprengő parasztok tudatának…

- Kietlen, sivár vidékről beszél, emberi nyomorúságról. Elemei: tanya, omladozó fal, kizárt disznó, ól

- Ez a táj a tárgyszerűségével kötődik a konkrét világhoz

- Gondolati tartalma elvont

- Tájelemre épülő líra

Külvárosi éj (1932)

- Új motívum: az éjszaka

- Jellegzetes szerkezeti elemei:

-megfigyelés

-látvány

-látomás

-képzett társítás (szabad asszociáció)

-írói üzenet megjelenése

- Tájelemekből, leíró elemből indul el

(konkrét valóság elem) + gondolattársítás

- Látszatra tájvers (külváros)

- Konkrét helyzetkép: háló metafóra (leírás)

(fény a hálóját emeli, le a sötétség) sötétedés – alkony

- Hullik a vakolat; mászik a súrolókefe (megszem.)

- A körbenézés motívuma jelenik meg, a körbenézés mozaik darabjai: súrolókefe, fal

- Kitágítja a látószöget (perspektívát), Eljött az éjszaka

„olajos rongyokba jön” gyárak miatt

- A látvány elem a gyár, látomással fog átváltozni

- Gyár => szövőgyár => szövőszéken a szövőnők álma (látomás)

- Csavar gyár, cementgyár, vasgyár (visszhangzó családi kripta)

Képzeletében kriptává alakulnak a gyárak (gyárak ártóhatása, itt dolgoznak a családok)

- Mint lehetséges emberi sorsok jelennek meg a gyárak

- Éjszaka újabb elemei: Macska, éjjeliőr => mozaik

- Megszakítja a látványt egy vonatfüttyel

- Politikai aktivitás (rendőr, munkás, röpcédula)

- Vmiféle készülő holnapról beszél

- Homály, csönd, nedvesség, fény, a nyomor

- Nyomor jelei és képei jelennek meg és utalás arra, hogy ez a lelki és fizikai erőgyűjtésnek az időszaka

- Alapmotívuma a szegénység

Téli éjszaka (1933)

- Elmélkedés a napszak és évszakváltozásról

- Légy fegyelmezett-így kezdődik, felszólítás, önmegszólítás

- Önmegszólító vers

- Magát fegyelmezettségre, a külső és belső zűr-zavarral szemben

- Felméri a világot, amelybe beleszületett és tisztán akarja látni

- Az éjszaka nála filozófiai elmélyülés, a rendszerezés időszaka

- Téli táj jelenik meg előttünk

- Lég finom üvege-hideg levegő

- Téli kép, ember nélküli táj, magány, idegség

- Asszociációja és a valódi kép fonódik itt össze

- Hegyek, tanyák, emberek jönnek (haza)(földmíves)

- Szemlélődés, filozófiai körültekintés

A város peremén

- A költői én és a világ

- Leíró, látkép, helyzetképpel indul (konkrét kép)

- Színhely a külváros

- Jellegzetes József Attilai motívumok találhatók a versben

-a művészi egyén és a külvilág viszonyának a jellemzése

-lerakódás motívuma

víz motívuma

- A munkásosztály „bölcsője” ez a rész

- Egyfajta proletár öntudat

- 2-7. vsz.-ban ennek a munkásosztálynak a léthelyzetéről, öntudatáról, jelenéről, közvetlen környezetéről (gépek-8-10. vsz.) van szó

- A múlt a jelen és a jövő (jellegzetes J.A.-i motívum)

- 11-16. vsz egy győztes világforradalom eljöveteléről beszél

- A rendteremtés tudatos erőként jelenik meg (lélekben történő rendteremtés)

- Keretes szerkezet

- Utolsó vsz. rátekintés az egészre, a művészi látószöget mutatja be, rábízza a hatalmat a proletárokra

A város peremén

Elégia. 1933-ban keletkezett. 1933-as versei az intellektuális József Attilát tükrözik. A város peremén a munkásosztály történelemalakító hivatásáról szól, ezt a költő az emberiség megvalósult, illetve a jövőben lehetséges fejlődése szempontjából értelmezi.

A költeményt olyan módszerrel indítja a költő, mely más hasonló jellegű verseiben (Óda, A Dunánál) is megfigyelhető. A lírai ént környező világszemléleti képét kapjuk a hely („a város peremén”) és az idő („alkony”) megjelölésével. A konkrét kép a „Lelkünkre így ül ez a kor” sorral emelkedik általános szintre, és a lerakódás motívuma az emberi élet minőségének a jelzője lesz.

A költemény leghosszabb, középső szerkezeti része azt a történelmi-társadalmi folyamatot mutatja be tárgyiasítva, melynek során a munkásosztály kialakult. Ennek az „új nép”-nek éppen kifosztottsága, megaláztatása teszi lehetővé, hogy az egész emberiségért lépjen fel, minden emberi törekvést beteljesítsen.

A történelmi visszapillantás végül a jelenhez vezet. A gép szerepének megvilágítása már azt a helyzetet mutatja, amely a múlt eredményeként és a jövő előzményeként kialakult. Az ember létrehozta gép alkotója ellen, fordul, az ember fölé emelkedett. A gépet csak a munkásság képes újra az ember szolgálatába állítani. A kérdő és felkiáltó mondatok sokasága is érezteti, hogy a költemény a tetőpont felé közeledik.

A forradalom nagyarányú szimbolikus jelképét az Internacionálé kezdő szavai vezetik be. Az üzemek fölé emelkedett „kormos, nagy szív” képével a vers himnikus magasságokba emelkedik.

Az új rend megvalósulásával belső átalakulás megy, végbe-erre utal a „megvalósul” és a „tudomásul veszi” kifejezés is: az ember megérti a külső világot és tudatosítja a belső természetet is. Így teljesedik ki az élete. Az „ösztönök”-nek a „termelési erők” mellé rendelése azt is mutatja, hogy a lírai én, nem tud belenyugodni az emberi boldogtalanságba, fontosnak tartja, és politikai programmá teszi az ösztönök harmóniájának emberi igényét is.

A zárlatban újra megjelenik „a város pereme”, de most már olyan térként, ahol az emberiség valóra válthatja lehetőségeit. A világban ugyan folytatódik a korom „hullása”, a „lerakódás”, de a költői én most már a világ tudatos szemlélője, akinek szerepe az emberi belső világban ugyanaz, mint a munkásoké a külsőben: a harmónia megszerkesztése.

Téli éjszaka

Tájvers, ami 1933-ban keletkezett. Az ember és a világmindenség kapcsolatát, a lét és a nemlét vidékeit jeleníti meg. A tájrajzban ember nélküli vidéket látunk. Fegyelmezetten és a megőrzött ésszerűség tisztaságával néz szembe a költő mind a külső, mind a belső világ zűrzavarával, és az értelmes rend teremtésének a vágya vezeti.

A költemény felütése szigorú felszólítás: a következőkben elénk táruló látványt csak erős lélekkel lehet elviselni. Ezután a táj felé fordul a költői szemlélet. Leperzselt föld, hang és ember nélküli, kietlen, jeges vidék. Minden holttá dermedt. A levegő tiszta áttetszőségében a dolgok szerkezetéig látni. A jelenségek ebben a költeményben is kettősértelműek: a „szép embertelenség” az ember nélküli tájra is vonatkozik, és az ember kozmikus magányát is jelenti. Az egész verset áthatja a dinamika. Az ember nélküli táj után az élő emberi világba vezet a vers. Először a távoli hegyek között lévő tanyát látjuk. A hazatérő földműves alakja egyszerre reális és mitikus. Az ember elidegenedett munkájától, eszközeitől, környezetétől.

Ezután ismét perspektívaváltás következik, elhagyjuk a kis tanya világát, és a kép az éjszaka fölszállásával a végtelenbe tágul. A csend világába érkezünk. A téli éj kozmikussá tágul. Már csak az éber tudat működik, az elme ráeszmél a bebörtönözöttség, a lelakatoltság állapotára. Az ész sikeres harca nem oldja fel a szív keserűségét. Visszatér az ember nélküli pusztaság képe is. Aztán feltűnik a tehervonat látványa, és ez ismét visszavezet az emberi világba. Az utolsó sorokban megjelenik a lírai én, és kialakítja sajátos magatartását: éberen virraszt a világ éjszakájában. Átélte az egyén szorongatott magányát társadalmi és világméretekben. Szembenézett az űr közönyös félelmetességével, az elembertelenedett, sivár világgal.