Balassi és a reneszánsz

Balassi Bálint reneszánsz életfelfogása

A XVI. század a magyar reneszánsz második nagy korszaka volt. Bár ekkor sincs még fejlett polgárságunk, s hiányoznak a nagy kulturális központok is, a reneszánsz irodalmi műveltsége mégis szélesebb körben és már magyar nyelven terjedt el. A tragikus helyzet ellenére gazdag irodalom bontakozik ki. Ennek a fejlődésnek a leglényegesebb mozgatója a reformáció volt.

A reneszánsz és a reformáció között sajátos és ellentmondásos kapcsolat alakult ki. Azt a célt tűzte ki, hogy mindenki a saját nyelvén olvashassa és maga magyarázhassa a szent szövegeket. Nemzeti nyelvekre kellett tehát lefordítani a Bibliát. A könyvnyomtatás (Guttenberg 1540) révén nagy példányszámban és viszonylag olcsón lehetett már terjeszteni a könyveket. A magyar Biblia fordítását paptársaival Károly Gáspár készítette el.

Balassi Bálintot tekinthetjük a magyar nyelvű irodalom első klasszikusának. Zólyom várában született 1554-ben. Kitűnő nevelést kapott. Egy ideig Bornemissza Péter, a század egyik jelentős írója, prédikátora tanította. Édesapját-hamis vádak alapján-összeesküvés gyanújával letartóztatták. A család Lengyelországba menekült, s követte őket a fogságból megszökött Balassi János is. A költőt 1587-ben hozta össze a végzet Losonczy Annával. Szerelmük közel hat évig tartott. Ennek a végzetessé váló szerelemnek a tüzében formálódott az addig csak verselgető főúr igazi költővé, az első nagy magyar lírikussá. Hogy bajos anyagi ügyeit rendezze, 1584 karácsonyán érdekházasságot kötött első unokatestvérével, Dobó Krisztinával, s hozományként elfogadta Sárospatak várát. Ezzel a vérfertőzés és a felségsértés vádját vonta magára. Egy ideig Érsekujváron, majd Dembnóban szolgált. Esztergom ostromakor megsebesült: mindkét combját ólomgolyó járta át, s e sebtől 1594 május 30-án meghalt. Minden bizonnyal a kora egyik legműveltebb embere volt, a magyar mellett még nyolc nyelven beszélt.

A versei három témakörbe sorolhatók:

- vitézi versei

- szerelmi lírái

- istenes versei

Balassi-strófa: három sorból szerkesztett versszak minden sora a belső rímek által három egységre tagolódik. Emellett az egész vers háromszor három, tehát kilenc strófából áll. De nemcsak a külső, hanem a mélyebb, belső kompozícióban is a hármas szerkesztési elv valósul meg. A verssor így 6-6-7 szótagos kétütemű soroknak felel meg. A versszak rímelhelyezése a következő: aab-ccb-ddb.

Borivónak való (vitézi vers)

A magyaros verseléssel írt, nyolc versszakos, három egységre bontott vers. A versszakok három sorosak, bokorrímesek. Pünkösdre írott vers.

I. 1-4. vsz. Természeti képet vázol fel (pictura), dicséri a tavaszt és a természetet.

jelzők: szép, gyönyörű, hosszú, sokszínű, füreemedt (felfrissült)

hangutánzók: néma, kiáltásra

„Neked virágoznak bokrok, szép violák,

Folyó vizek, kutak csak neked tisztulnak,

Az jó hamar lovak is csak benned vigadnak.”

II. 5-6. vsz. A végvári katonákról beszél, a fegyverkezésről, a készülődésről.

„Ki szép füven lévén bánik jól lovával,

Ki vígan lakozik vitéz barátjával

S ki penig véres fegyvert tisztíttat csiszárral”

III. vsz. Istennek megköszöni a tavasz eljöttét, és az életörömöket.

„Ily jó időt élvén Isten kegyelmébűl

Dicsérjük szent nevét fejenkint jó szíbűl

Igyunk, lakjunk egymással vígan szeretetbűl.”

Hogy Júliára talála... (szerelmes vers)

Török népdalra írt magyar vers. Hangsúlyos, magyaros verselésű, két soros versszakokból álló vers. Belső rímes, minden sor négy ütem és négyszer négy szótagból épül fel.

Két féle szókészletben íródott:

- reneszánsz trubadúr stílus (bús szivem vidámsága)

- magyar népköltészet (vidám, lelkem, szerelem)

A vers Júliával való véletlen találkozásnak a köszönését írja le. Az egész vers elragadtatott, ujjongó bókok halmaza.

I. 1. vsz. Boldog felkiáltás , a véletlen találkozás által kiváltott üdvözlés. „Egészséggel!”

II. 2-4. vsz. Áradó metafórasor. Felsorolás:

lelki élet értékei: vidámság, boldogság

főúri élet részletei: palotám, jóillatú piros rózsám

női test szépségei: szemüldek fekete széne, szem fénye

egyéb értékek: a nap fénye, az élet reménye

túlzások: drágalátos palotám, gyönyerő szép kis violám

5. vsz. Az előző négynek az összefoglalása

fokozás: szivem, lelkem, szerelmem

III. 6. vsz. A lovagi szerelmi lírájából jól ismert helyzetet rögzít: a szerelmes lovag és az úrnő között végtelen a távolság. Júlia is csak fölényesen, hidegen mosolyog az előtte hódoló szerelmesen.

Adj már csendességet... (istenes vers)

A vers nyolc strófából, kétsoros versszakokból és páros rímekből áll. Belső rímes, Balassi-strófa. A különböző mondatformák állandó változtatása miatt szenvedélyes, izgatott, zaklatott.

A földi boldogság lehetőségében véglegesen csalódott ember most már csak a belső békét, a lélek csendjét igyekszik elnyerni.

I. 1-2. vsz. Könyörgés: „Adj már csendességet, lelki békességet, mennybéli Úr!”

II. 3-6. vsz. Érvelés, indoklás:

„Nem kell kételkednem, sőt jót remélnem igéd szerént,

Megadod kedvesen, mit igérsz kegyesen hitem szerént.”

III. 7-8. vsz. Könyörgés:

„Add meg életemnek, nyomorult fejemnek letört szárnyát,”

Az olasz városállamok meggazdagodott polgársága vagyona birtokában új életformát alakított ki, új eszméket kezdett a magáévá tenni. Megnőtt az egyéniség szerepe. Az új stílusú életfelfogás feltámasztotta az ókori görög és római kultúrát, visszhangra talált benne az antik műveltség emberközpontúsága. Tudatosan tárták fel a múlt emlékeit, felkutatták a latin és a görög szerzők műveit. Az ember tehát újra fölfedezte önmagát, minden dolog mértéke és végső célja ismét az ember lett. Az új kultúra nem jelenti a középkor látványos megtagadását, inkább a középkor bizonyos világi törekvései erősödtek fel benne, s közeledtek egyre jobban az antik eszmények felé. A humanizmus a reneszánsz szerves része, de annál szűkebb fogalom: számunkra elsősorban a reneszánsz polgárság világi ideológiáját jelenti. Mivel szorosan összefügg az ókori irodalom értékeinek kultúrájával, ezért bizonyos klasszikus műveltséget, tudós magatartást is jelent. Nem voltak vallástalanok, nem kívántak felidézni valamiféle antik pogány kultuszt, s emellett a klasszikusokhoz való visszatérést kiterjesztették a keresztyén klasszikusok, a Biblia és az egyházatyák tudós vizsgálataira is.

A XVI. századi hallatlanul gazdag és eleven irodalmi életnek a legnagyobb alakja Balassi Bálint (1554-1594). Őt tekintjük a magyar nyelvű irodalom első klasszikusának, világirodalmi szintű képviselőjének.

Többek között vitézi és bujdosó verseket is írt. A vitézi énekek a históriás énekekhez hasonlóak. Legtökéletesebben szerkesztett és legtöbbet emlegetett verse is vitézi vers, melynek címe "Egy katonaének", melyet latin megjelölése alapján "A végek dicsérete" címen is szoktak emlegetni. A bámulatos szerkeszteni tudás, a szavakkal való gazdálkodás, a feszesen kimért kifejezések súlyos tömörsége, a képek festőisége és plaszticitása egyenrangúvá teszi a költeményt a Júlia-énekekkel. Nem a közvetlen élmény ihlette ezt a kiemelkedően szép verset, nem csaták hevében, harcok szünetében született: a búcsú, az emlékezés és a távlatot teremtő visszatekintés volt alkotóforrása. 1589-ben hazáját örökre elhagyni készülve még egyszer összefoglalta mindazt, ami életében valóban múlhatatlan értéknek bizonyult. Ebből a műből hiányzik a jövő biztató reménye, itt a jövőtlen múlt uralkodik. A minden más téren hirhedtté vált költő vitézi erényeit senki nem vonhatta kétségbe: emlékművet állíthatott Egernek, a vitézi életforma eltűnő hőskorának és önmagának is. A szerkezetben, a vers felépítésében a mellé- és a fölérendeltség, a harmónia és a szimmetria reneszánsz rendje, törvényszerűsége érvényesül, s uralkodó szerkesztési elve a hármas szám. Balassi-strófában íródott, azaz a három sorból szerkesztett versszak minden sora a belső rímek által három részre tagolódik. Emellett az egész vers háromszor három, tehát kilenc strófából áll. Az "Egy katonaének" hárompillérű verskompozíció, ez a három pillér az 1., az 5., és a 9.strófa, ahol a búcsúzás sorrendje itt is értékrendet fejez ki. Az első versszak egy lelkes, emlékeket felidéző szónoki kérdéssel kezdődik, mely önmagában rejti a választ is:

"Vitézek, mi lehet az széles föld felett szebb dolog az végeknél?"

A vitézek egyben az egész költemény címzettjei: nemcsak róluk, hozzájuk is szól a vers. A szónoki kérdés elsősorban a természet harmonikus, egyetemes szépségével érvel a végvárak élete mellett, felsorakoztatva - a tavaszénekekhez hasonlóan - mindazt, amit a kikelet értékként az embernek nyújtani tud. A következő szerkezeti egység (2-4 versszak) az első strófa ujjongó állítását igazolja, részletezi. Az objektív valóság elemeiből összeállított mozgalmas képek sorozatában jeleníti meg a végvári vitézek életének egyes mozzanatait: a harci kedvet, a portyára készülést, az ellenség elé vonulást, a vitézi felszerelést, az ellenséggel való megütközést, a párviadalokat, majd a csata elmúltával a letáborozást és elnyugvást. Nem titkolja a vitézi élet férfias keménységét és veszélyességét, sőt azt sugallják ezek a képek, hogy éppen ezekkel együtt, ezekért is szép a vitézi életforma. A mindennapoknak ez a nehéz, próbára tevő kockázata szépen beleilleszkedik a nagy természet egyetemes harmóniájába. S éppen ezt a mozzanatot fejleszti tovább, emeli magasabb szintre az 5. versszak, a második pillér. Itt a költő a katonaéletet a legmagasabb eszmény rangjára emeli. Balassi tudatos szerkesztő művészetére vall, hogy a vers középpontjába helyezi ezt a strófát, melyben az ellenséget kereső, a halál kockázatát is vállaló vitézek erkölcsi nagyságát is hirdeti:

"Emberségről példát, vitézségről formát mindeneknek ők adnak."

A küzdelmes katonaélet nem önmagáért szép: a haza és a kereszténység védelme mindennél előbbre való. bekövetkező végső állomása - a költő saját sorsát is mintegy megjósolva - a hősi halál. A harmadik pillér, a verset lezáró 9. strófa elragadtatott felkiáltásokkal zengi az ifjú vitézeknek e világon megvalósult hírnevét, örök dicsőségét. Az utolsó sorban már a búcsúzó költő fájdalmas rezignációval - őszi hasonlattal - kíván áldást és szerencsét a végek katonáinak.

Ó, én édes hazám, te jó Magyarország: A vers keletkezése közvetlen Lengyelországba való bujdosása előttre tehető. Műfaja elégia; búcsúzó elégia, mintegy utolsó visszapillantás az ország széléről. Elbúcsúzik szép sorban mindentől, mi kedves volt számára. A cím is mélyen átérzett hazaszeretetről tanúskodik. Balassi búcsúzik szeretett hazájától, az elhagyandó szépségektől. Óriási különbséget érzünk Janus Pannonius Búcsú Váradtól című verséhez képest, hol az író szomorú, hisz minden búcsú fájdalmas, és minden versszak elején elsirat valami szépet, de a refrén újra és újra visszatérő gondolata: "Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk!", a jövő bíztató reményét fejezi ki, az ismeretlenbe való utazás vágyát, s ez a kettősség végigvonul Janus Pannonius művén, és éppen ez hiányzik Balassi verséből, ahol csak egyfajta érzés van jelen, a keserűség érzése, a serkentő útrahívás helyett a meghasonlottságból a teljes bizonytalanságba vezető érzés keríti hatalmába a művészt. Csak a visszahúzó, marasztaló emlékek szerepelnek az elégiában: a jövőtlen múlt uralkodik. A búcsúzásban előtérbe kerül az, ami a legfontosabb volt számára: a végvári vitézek, a hozzájuk kapcsolódó szerszámok, lovak, majd megjelenik maga a táj ,a végek, a barátai és az asszonyok, majd legvégül és mégis fő helyen szerelme, Losonczy Anna képe tárul elénk. Az ő jellemzésében ellentét feszül, amit a jelzős szerkezetekkel érzékeltetett: szerelmes ellenségem, kegyetlen szerelmem. Sajnos ez a strófa töredékes. Az utolsó versszakban verseiről szól, melyek csak bánatot okoztak neki, s ezért jelképesen elpusztítja őket; bár tudjuk, verseinek egy részét valóban elégette.

Az első részt a Bocsásd meg úristen kezdetű istenes vers zárja. A kevés erre vonatkozó adat szerint ezen a 66 vers elé szánta 33 istenes versét, amelyből viszont nem mind készült el. A három 33 versből álló rész elején a szentháromság 3 tagjához szóló, 99 soros Három himnusz állt volna. Egészen biztos, hogy Balassi a Szentháromság jelképét látta a hármas számban. Azok a versek, melyek egyik versgyűjteményében sem helyezhetők el kizárólag istenes versek. Ezek alkották volna a 99 versből álló gyűjteményének első 33 költeményét. Ezek között fordítás is akad. Ha A híres XLII. zsoltár Balassi által átköltött változatát összehasonlítjuk Szenci Molnár Albertnek megjelent fordításával, akkor kitűnik Balassi nagyobb nyelvi ereje, gazdagabb metafora-használata, eltérő világképe is. Balassi a hit után vágyakozik, benne látja Istent, távol áll tőle a felekezeti szellem, egyénként áll szemben Istennel. Nem hisz egyházakban, verseiben nincs nyoma egyházi hovatartozásnak. Vallásos lírája jellegzetesen reneszánsz jelenség. Vallásos költészetében alkotta a legeredetibbet. Nyelvileg is ezek a művei a legszebbek, szóképei itt a legmélyebb értelműek.

Balassi volt az addigi irodalmunk eredményeinek összefoglalója és új formák alkotója is. Az őt követő költők még évszázadokig hatása alatt álltak. Ő alkotta a róla elnevezett Balassi-strófát, ezt a 9 soros, 3 periódusból álló versformát. Ez a roppant méretű utóélet is költői nagyságának, zsenialitásának bizonyítéka.